2011. szeptember 12., hétfő

Tea Party

Még sohase voltam igazi teapartin. O.o Szívesen rendeznék egyet, ahol finom porceláncsészékből innánk különleges teákat, készítenék kicsi háromszög alakú szendvicseket, sütnék sütit is. A süteményestálcák roskadoznának a habos muffinoktól, és a levegőt finom fahéj és vaníliaillat töltené be.

Íme, egy angol teaparti innen:


Bár a teázás az angol társadalom egyik legjellemzőbb szokása, a hagyományos délutáni teázás manapság már nem mindennapos. Ennek oka elsősorban az, hogy az afternoon tea valójában egy uzsonnaszerű étkezést jelentett, amire ma már nincs igény. Továbbá a délutáni teázás szertartására a nyugdíjasokon kívül kevés embernek van ideje a modern, rohanó világban. Így a hagyományos angol tea szállodák és teázók specialitásává vált. Azonban az elmúlt években egy új trend vált sikkessé Angliában, az angol teaparti..

Az angol teaparti tulajdonképpen a hagyományos afternoon tea nosztalgiája, de modern kivitelezésben:
Először is, nem muszáj 3-4 óra között tartani, lehet délelőtt is vagy brunch-al kombinálni, sőt egy BBQ (grillezés) első felvonásaként is szokásos. Továbbá lehet egy gyerekzsúr felnőtt háttere, mama-baba találkozó, kerti parti fókuszpontja, vagy egy romantikus piknik, baráti összejövetel a parkban.
A modern teaparti nem feltétlenül formális, csésze helyett használhatunk bögréket, tálalhatjuk a kerti asztalon vagy az ebédlőben. A tea mellé tálalhatunk akár alkoholt is – különösen trendi a (francia!) pezsgő.

Az alapvető elemek azonban a hagyományos angol teázás szokásit követik:

Angol tea
Egy teaparti legfontosabb eleme az angol tea, amit fekete teafűvel készítünk és tejjel tálalunk. Zöld-, fehér-, gyümölcs- és gyógynövényteák nem alkalmasak erre az alkalomra. Az angol tea készítése egy ceremónia, az alapszabályokat egy partira illik betartani. Lásd angol tea>>

Szendvicsek
Az angolok találták fel a szendvicset, ami később a teázás alapétele lett. Az angol teaszendvics azonban eltér egy általános szendvicstől – vékony, két előszeletelt kenyérből készül, amibe különböző, de nagyon egyszerű, szendvicskrémeket töltünk (lásd angol teaszendvicsek). Egy modern partin azonban tálalhatunk crostini vagy mini tortilla és egyéb parti falatokat is. Szendvicsek>>

Angol teasütemények
Ropogós vagy vajas kekszek mellett általában egyéb süteményt is szokás tálalni. Alapvető a cupcake vagy és az angol pogácsa. (Az utóbbit az angolok általában clotted cream-mel és jam-mel tálalják, sajnos erre nincs lehetőség Magyarországon). Bár egy tipikus angol teázás mellé szokás vajas-lekváros pirítóst, gyümölcskenyér szeletet vagy angol muffint is fogyasztani – ezeket (manapság) nem tálalják egy teapartin. A következő sütemények és édességek is népszerűk és/vagy alkalmasak egy angol teapartira:
Brownies
Muffin
Túrótorta (cheesecake)
Angol nyári desszert
Trifle
Mandulás narancstorta
Citromos piskótatekercs
Madeira torta
Citromos pogácsa
Fahéjas csiga
Victoria sponge cake
Egy kis keresgélés után, egy blogon rátaláltam az általam elképzelt teapartira. ITT



További képek: :)


Nézzétek miket találtam! Egy kis ajánló

Már 2 éve követem Cseresznyéslány, azaz Mánfai Kinga munkásságát. Nagyon gyönyörű ékszereket készít, amelyek különlegesek, egyediek és precízen kivitelezettek. Az ősz őt is megihlette, így készültek el ezek a rókás, és őszi leveles gyűrűk, nyakláncok, fülbevalók.
Amikor először megláttam őket rögtön a mori girl stílus jutott róluk az eszembe.
Mi mást kívánhatna egy igazi erdei lány? Édes rókákat  nyakláncára, színes falveleket a fülébe. Nézettek be hozzá, és kuksizzátok meg a többi színes kiegészítőt is! Garantálom, hogy elnyerik tetszésed! ;)
http://cseresznyeslany.blogspot.com/
A képek beillesztésénél url cím segítségével dolgoztam.

2011. augusztus 19., péntek

Jajj, de rég volt frissítés! o.O

Telik a nyár, pörögnek az események, és legtöbb időt olvasással, futással, barátokkal, családdal, cicáimmal, kutyusaimmal, és néhány perc netezéssel töltök.
Találtam
ITT egy szupi kis 30 napos "játékot". A lényege, hogy minden napra jut 1 feladat, 1 kérdés a saját mori életeddel/stílusoddal kapcsolatban, amit megválaszolhatsz.
Íme:
Day 1 – 10 things about your mori bubble.
Day 2 – 10 things you love in mori.
Day 3 – 10 things you hate in mori.
Day 4 – 10 different kinds of food you like.
Day 5 – 10 items from your wishlist.
Day 6 – 10 things you can’t live without in mori.
Day 7 – 10 people who inspire your mori style.
Day 8 – 10 songs that inspire you for mori.
Day 9 – 10 things you will never do in mori.
Day 10 – What’s in your bag?
Day 11 – One day in your mori life in pictures.
Day 12 – A picture of yourself before mori came in to your life.
Day 13 – A picture of your favorite nature item.
Day 14 – A picture of your dream item.
Day 15 – A picture of your last mori purchase.
Day 16 – Your outfit for the day.
Day 17 – What do you want more then anything right now?
Day 18 – A picture of your favorite mori style.
Day 19 – What’s in your make-up bag?
Day 20 – A picture of a mori friend.
Day 21 – Your favorite fictional mori girl.
Day 22 – A picture of your room.
Day 23 – A picture of your handwriting.
Day 24 – A picture of you from a meet.
Day 25 – Your favorite mori themed artwork.
Day 26 – Your Facebook profile picture.
Day 27 – One song that fits your favorite mori style.
Day 28 – A picture of the perfect mori location.
Day 29 – A picture of a mori you would love to meet for real.
Day 30 – A photo of yourself taken today and 3 good things that’s happened over the last 30 days
A fordítást rátok bízom. ;P vagy a google-re. :D
Mondjuk én is szívesen belevágnék. DE itt van pl. a 20.nap: nekem nincs olyan ismerősöm, aki a mori girl stílust képviselné.... meg én úgy vagyok vele, hogy magát a stílust szeretném átalakítani egy kicsit. Vegyük példának az öltözködést: Nem rajongok a szörméért, bundáért, vagy azért, hogy csipkés zoknit húzzak. Ezek a dolgok nem én vagyok.
Szeretem az egyszerű, természetes, bájos megjelenést, a szoknyákat, különféle kiegészítőket, virágos hajbavalókat stb. Igen, erre sok mori lány azt  mondhatná, hogy ez már nem ugyanaz, mint, amit a stílus maga előir....hüm.... Én, akkor is megpróbálom ha kicsit átformálva is, de magaménak tudni, ezt az életformát. :)
Egy kis ajánló:Ha szereted a különféle japán stílusokat, akkor ez az oldal neked való: http://www.japanesestreets.com/
Sok képet találhattok japán fiatalokról, akik fel merik vállalni az általuk képviselt stílust.


2011. július 13., szerda

Képes inspiráció ugyancsak szerdára ;)










 Igen...tudom...a mori stílus egyik fő ismérve a réteges öltözködés, DE , nyár van, s mint azt tudjuk Magyarországon is jócskán 30 celsius fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála, így nem lenne célszerű 3 réteg polót/pulcsit + vastag harisnyát+ túl hosszú szoknyát viselni :3. Ilyenkor bőven elég ilyen és ehhez hasonló csinos nyári/tavaszi egyberuha. :) Mondjuk, én jobban el tudnám képzelni rövidebb ujjakkal....

Inspiráció szerdára

Egy kicsit lelassultak körülöttem a dolgok, kevesebbet foglalkozok a mori girl stílussal. Mostanság DIY oldalakat böngészek, elkészíthető projektek után.
Találtam is egy nagyon aranyos virágos fejpántot, ide kattintva megleshetitek hogyan készíthetitek el ti magatok. :)


2011. június 1., szerda

Gyöngyözős :)

A már említett kitűző és könyvecske, amik tegnap készültek. :) Szerintem aranyosak. ^^
 A képen lehet, hogy nem látszik, de a füzetecske tényleg elég pici, kb.32 oldala van. Ezeket egy A/4-es lap többszöri összehajtogatásával, majd szétszabdalásával kaptam. :)

 Egyszer volt, hol nem volt... talán így  kezdődhetne a mesém, egy mese rólam, ahogyan látom a világot, az embereket. Tanácsok, egy olyan élethez, melyben időt szánunk egymásra és a pillanatnak, az apró dolgoknak; amik felett néha csak úgy elsiklunk, pedig lényegesek...és ezekben a lényeges piciny dolgokban rejlik az igazi boldogság: egy mosolyban, egy ölelésben, egy köszönésben, néhány kedves szóban, a nyári eső illatában, egy csésze teában, néhány nyugodt percben, a napkeltében, a napnyugtában, egy csokor vadvirágban, egy sétában a fák alatt, a szeretett cica dorombolásában, egy szép őszi falevélben, kedvesed szemében.... / ez most csak úgy kikívánkozott /

2011. május 31., kedd

Szeressük a régit! :) ~ mori kiegészítők

Ma átnéztem a mütyűrös/ékszeres dobozomat, amiben többek között ezekre a rég elfeledett kiegészítőkre bukkantam. Mikor megláttam őket rögtön arra gondoltam, hogy a mori girl stílusú ruháimhoz tökéletesen passzolnak. :)
Az 1. képen egy nagyon szép kerámiaberakásos karkötőt láthattok gyönyörű virágmintákkal. Még anyukámé volt, de nekem adta jó pár évvel ezelőtt. :)

 Medálok: ezüst színű levélke és egy cirádás mintával díszített  köves medál. Ez utóbbi olyan, mintha levélen ülne egy harmatcsepp, amin megtörnek a hajnali fények. ^^ Ezt a 2 "apróságot" is örököltem; a levelet anyutól, a köves medált pedig a mamámtól.
Találtam még néhány megfelelő kiegészítőt, de sajnos lemerült a fényképezőgépemben az elem, és már nem volt időm újat venni. -.-" Pedig ma készítettem egy picike jegyzetfüzetet filc borítóval, amit gyöngyökkel és csipkével díszítettem, valamint készült egy hajbavaló/kitűző is törtfehér/vajszínű filcből gyöngyökkel kivarrva. Ezekről képeket majd később mutatok.
Addig is itt van egy rózsás gyűrű, amit még télen készítettem süthető gyurmából:) ( már akkor is nagyon vártam a tavaszt ^^)